Tavaly már ökörködtem azon, milyen kis piperkőc körtefám van. Hát ennek tényleg úgy kell a probléma mint szomjas tehénnek a teknő víz. Most épp tűzelhal. Gyümölcsfáim konkrétan harmadik éve hogy vannak, ez igazából még nem is fa volt 2010 áprilisában, mikor egymásfenntartási szerződést kötöttünk. Szakértő tehát nemhogy nem vagyok, áááá! Olvastam persze sokat, meg jól tévéztem is a témában, de hogy tudnám konkrétan, mi a teendő, az kizárt dolog! Ezért is örültem, mikor - más magyarázat nincs, csak a kertészösztön - zsigerből letörtem kb. 20 cm-re a fura levél alatt az ágakat - bocs, nem volt nálam olló, és úgy éreztem azon az öt percen múlik az életben maradás, míg kiérek a célszerszámmal - merthogy pontosan ezt kell tenni! Utólag ugyanis azért utánanéztem a dolognak, és itt aztán nincs permet, meg erős ima, vagy szupertrágya, csak a drasztikus nyesés. Valamiért el is kéne égetni. De most tényleg???

Címkék: körtefa

A bejegyzés trackback címe:

https://kreativkertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr264515467

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

juhmeli 2012.05.16. 08:33:24

Nézd meg azt is, hátha csak a hajtáshervasztó darázs kártételét látod a fán, mert az is hasonlóan ronda, de nem olyan nagy probléma. Nálunk is így néz ki szinte az összes alma és körte új hajtása, tavaly is ilyen volt, de kikupálódtak, mikor megláttam én is nagyon beijedtem, és akkor néztem utána. Talán nálatok is csak ez a helyzet. Remélem.

kreatívkertész 2012.05.16. 13:16:26

@juhmeli: Azt a tavalyi poszt kapcsán feltérképeztem, hogy milyen. Ez nem hervad, áll a szár mint a cövek, de a levél megfikkant. És a szomszédban a barackfákon is tűzelhalás volt. Mivel ez baci, gondolom jól idefertőzött. Ohó! Ezért kell bizti elégetni...

CzTOMpika 2012.05.16. 19:07:46

A képek alapján egyből a hajtáshervasztó darázsra gondoltam én is. és sztem ez is az! ha pici pöttyök vannak a száradás alatt kevéssel, akkor 100% hogy az, és nem tűzelhalás.
találtam egy képet is: szijjferi.hu/Pictures/agropic/karkep.jpg
(nekem is van körtefám, és nem permetezem agyon, annyi hogy ezeket levágom, és akár elégetem :) )

A tűzelhalást valóban baktérium okozza, de teljesen más mint a csonthéjasok esetében lévő "tűzelhalás" almaféléknél ez az Erwinia, a csonthéjasoknál egy Pseudomonas baci. Amit csonthéjasok esetében gutaütésnek neveznek. DE egyik nem megy át a másikra, így biztos nem a szomszéd barackjáról ment át, ha mégis baktérium!

juhmeli 2012.05.16. 21:19:10

@kreatívkertész: Bocsi, hogy belevau, csak reménykedtem a kisebb kárban. Mindig oprtimistán kezdem a dolgokat.:)

kreatívkertész 2012.05.16. 22:06:05

@CzTOMpika: Na, hát sok újat mondtál, köszi, már majdnem nem köszöntem a szomszédnak! :) Jó lenne a nyüves darázs, és hát legyen igazatok! Lehet hogy az én képem vacak, nem is igazán közeli, de élőben nem hasonlít a hervasztott fára sajnos, kimondottan tűzelhalásnak néz ki. Meglátjuk, köszi a biztatást, és majd kersgélek pöttyöket, hátha...

Madg 2012.05.21. 21:43:42

Szia!

Itt írnak a védekezésről:
www.szentesinfo.hu/mozaik/2003/7/mitkelltuzelhalas.htm
Tavaly én is megküzdöttem vele, a fél kajszibarackfám odalett, a meggy pedig még lábadozik, de úgy látom, megmaradnak :)
Én a lemosó permetezéssel és a metszéssel értem csak el eredményt. A szerszámokat viszont feltétlen fertőtlenítsd le (máskor is), nehogy továbbvidd a fertőzést!
üdv
G.

kreatívkertész 2012.05.28. 22:51:26

@Madg: Köszi, a fertőtlenítés megtörtént, és most nyugi van koppkoppkopp, de köszi a hivatkozást, bár remélem nem lesz rá szükség!
süti beállítások módosítása