Van valami felemelő abban, ha fölötted már csak a végtelen ég van, és nem zúdulhat a nyakadba Margit-néni tetüirtós öntözővize, amit eredetileg a petúniáknak szánt.

Merthogy én szoktam volt nézni is az erkélykorlátról a környék fáit, ahogy a szélben hajladoznak, vagy ahogy teregetnek szemben, én nemcsak használtam a teraszt az ötödiken (ötemeletes ház volt), hanam ugyanúgy bambultam kifelé sokszor, ahogy még régebben a kilencedik emeleti ablakból (kilenc emeletes ház volt :)). Szerettem a várost nézni, mikor arra nézett az ablak, és szerettem a parkos környezetet is. Ha Bécsben élnék valamilyen okból kifolyólag, a képeken látható zöld pöttyök közül bármelyiket bevállalnám, bár lehet hogy irigykednék a kilátó teraszára, ahonnan ezek a fotók készültek, mert ugye ez még magasabban van. :D