Eredetileg vessző, vagy deszkakerítést szerettem volna. Már úgy kinéztem a Kertész leszek című sorozatból még a konkrét formát is, hogy teljes csapásként éltem meg, mikor zöldkerítést tukmáltak rám, konkrétan a loncot. Az illatát tekintve kedvezőbb ez a verzió, és jó volt nézni ahogy kúszik, kevésbé volt jó hajtogatni kb. nap mint nap az első időben a hajtásokat a drótkerítés négyzeteibe. De akkor már itt volt, nem volt mit tenni. Időnként kifejezetten gyönyörködnivaló volt, máskor idegesítően uralni akart mindent. Utóbbi nyáron növekvő pocakkal túráztam át az országot a Nagyokkal, mondván, ki tudja ezen a nyáron egy babával mit bír el majd a nyári szünet. Mikor pedig beköszöntött az iskolaidő, a finishbe értem, mindenhez volt ingerenciám, csak a kerthez nem.

Így lehet, hogy tavaszra rettentő mód fojtogató lett a lonc a többi növény számára. Szabályosan kinőtte a kerítést. Erőteljes, brutál metszésre volt szükség, és most azok a növények is látszanak, amik eddig az életben maradásért küzdöttek. Szegény aranyvessző, hálás vagyok hogy nem adta fel. Sok fényhiányos cserje "került elő", az orgona is klasszikban nyomja, alul kopasz, csak felül leveleskedik. Ezek kb. három hetes képek, úgyhogy lassan iszkiri van, nyírni kell megint.

Ha már így felszabadult a terep, nekiálltam ágyást tisztogatni is. Nem mondanám, hogy feleslegesen... :)