Nem úgy értem, hogy magazinoknak írogatok, úgy értem, mások ötleteit osztom meg. Egy-egy szép fotót, hangulatos dekorációs tippeket. Nem akartam én ezt, szerettem volna kivitelezni is a nekem tetsző dolgokat, de idejekorán beláttam, nem fog menni. Erre aztán sajnos végképp nincs időm. Kifejezetten gyerekbarkács szokott folyni nálunk, de az is mindenféle rákészülés nélkül, amikor a sok-sok program épp engedi.

Talán nem baj, talán mindegy, ki csinálja meg, fotózza, mutatja be a szép, vagy éppen vicces kerti dekorációt, én nem így gondolom. De ha ezt sem teszem, semmilyen ötlet után nem nézek, semmit sem mutatok, és a blog, az oldal elenyészik. Így is rémes, hogy az 1350 feletti követő ellenére egyes tartalmak tizenemberhez jutnak el. És ezek a tippek ide a blogfelületre el se érnek. Arra gondoltam, ha lesz egy kis időm (ha-ha-ha) azért majd összefoglaló jelleggel poszt is lesz ezekről, de nem ígérek semmit! :)  

A kertükben is szakaszosan haladok az őszi/télelő munkákkal. Akad egy tíz perc, gyorsan lenyírom a kapunyitást akadályozó borostyánt, másik tíz alatt felsöpröm a teraszt - ezt most a hétvégén éppen téliesítettük, szolárcucc és arab pompa - viszlát tavasszal! :)

Amúgy úgy néz ki, ahogy egy kert szokott ősszel, bár még furán zöld a fű, nagy levélkupacok és igazi őszi teremtmények díszítik. :)DSC_0411.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://kreativkertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr166883085

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása