Eredetileg vessző, vagy deszkakerítést szerettem volna. Már úgy kinéztem a Kertész leszek című sorozatból még a konkrét formát is, hogy teljes csapásként éltem meg, mikor zöldkerítést tukmáltak rám, konkrétan a loncot. Az illatát tekintve kedvezőbb ez a verzió, és jó volt…

Nem is igazi sövény, hanem egy kerítésre telepedett loncfészek. A behajló ágak elvették a fény egy részét az ágyásoktól és egyáltalán, olyan elhagyott, gondozatlan benyomást keltett. Nem mertem egyből megkopaszítani a belső oldalt, és azt sem szeretném, ha majd az illatos…

Igaz, minden nap kéne az az 5 perc, mert hervad a piszok... Végre kellemes vasárnap délelőtt kijutottam a kertbe. Hozhattam a metszőollót a túlnyúló lonc-, és borostyánágak eltávolítására, melyek valamiért a kapu irányába gondoltak  bokrosodni. Ha meg hagyom, hát jól nem…

A hatalmas szüret mellett gyönyörködtem, és szorgalmasan szaglásztam is az elmúlt napokban. A blog.hu-n egyelőre nincs szagcsatolás - nagy hiba. Esténként parfümfelhőben ücsöröghetek a teraszon, ráadásul teljesen ingyen. Nemsokára levirágzik a lonc, de idén még egyszer ugyanezt…

A japán lonc. Amikor tavaly bedugtam a földbe a kis csenevész vesszőket, már arról álmodoztam, hogy majd kb. Csipkerózsika kastélyát körülölelő zöld falként szeparálnak le minket a mezőről, aminek a közepén épült a házunk. Pedig éppcsakhogy kilátszódtak…