Sosem felejtem el, mikor talpig ünneplőben szavaltam az Orgona ágát és társait, és anyukám - nyilván mindeni által jól látható módon - erőteljes könnyezésbe, majd hirtelen felindulásból papírzsebkendő-keresgélésbe kezdett (zizievés a moziban-effekt). Ezt újabb sírás és zsebkendőzés - immár orrfújással!!! - követte. Sokszor. Meg még többször. Akkor úgy gondoltam, én ilyen elvetemült tettre sose lennék képes, aztán röpke harmincvalahány év után ugyanígy hatódom meg, de gondosan ügyelek arra, hogy ne legyek hangosan szem előtt, a gyerekeknek ne legyen emiatt kínos. És különben is: kicsi táska - hangtalan berendezésekkel, betárazott zsepi.
 
Az orgona nagyon is anyák napi virág. Virágzási idején kívül kifejezetten jellegtelen növény. Még csak egy kicsit sem különleges (na persze most a hagyományosra gondolok), sok helyütt nem is ágyásokban helyezik el, hanem sövényként alkalmazzák, és így a könnyű hozzáférés okán május elején csak azokon az ágakon van virág, amik már országunk légterébe tartoznak, alulról lelopják mind. Ne ragozzuk, nem ő a királynő a sakktáblán, na!
 
Fentiekre való tekintettel kis kertekbe nem is javasolt növény - kifejezetten kis kertem van, nekem van. De ha már van, max. egy legyen, mondják az okosok - nekem három van. Mert kell a megunhatatlan lila, a romantikus rózsaszín, és a bódító fehér. És elé, alá nyugodtan ültetek majd jujubát, cserimoját, vagy törpebanánt. De az is lehet, hogy nem.
 
A virágzásról készült képeket neten vadásztam (itt, itt, ittitt és itt), a saját kis bölcsis-ovisaim az utolsó három képen pózolnak, remélem jövő tavasszal köthetek a virágjaikból egy csokrot!
 
Anyukám a lila orgonát szerette a legjobban sárga tulipánnal . A Te anyukádnak melyik a kedvence?
 

Címkék: orgona való világ 4

A bejegyzés trackback címe:

https://kreativkertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr153121616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.