Első ránézésre a hortenziát a bombanő kategóriába sorolnám. Hatalas labdaszerű virágai valahogy nagyon nőcissé teszik, és az egy-egy virággömbbön belüli színkavalkád elképesztő. Amiért nálam a rosszkislány kategóriába került, az az, hogy idén nem örvendezetett meg virággal.

Ilyen esetekben vagy metszési probléma lehet a háttérben (ezt most kizártam), vagy egyszerűen tényleg olyan finnyás ez a növény, mint mondják, és nem éri be az én homokos talajommal és csapvizes locsolásommal. A KreatívKertész ugyanis képes halottnak hitt növények feltámasztására, szemmel veréssel tetüirtásra (csak ha kifogy a folyékony szappan) szemmel parancsolással erőteljes burjánzás megvalósítására. De ez a kis hortenzia nagyon nem egy szófogadó lélek.

Mert. Nem szereti a tűző napot, és sok vízre, a dús virágzáshoz pedig sok tápanyagra van szüksége. A víz lágy víz kell hogy legyen, vagyis forralt, de legjobb ha összegyűjtött esővíz. A színe is kiszámíthatatlan, ami eredetileg kék volt, az egy szezon elteltével rózsaszín lehet a talaj kémhatásának dominanciája által, hogy aztán kifejezetten erre kitalált tápoldattal visszavarázsolhassuk kékké.

Akárhogy is, dézsát veszek, rhododendron földet, és a megmaradt tápoldatot elteszem jövőre, ez a bokorka a faházban fog áttelelni, hogy aztán majd tavasszal megrendszabályozzam a teraszon, és lehetőleg azonnal ilyen képet mutasson. Persze kékben.

 

Címkék: hortenzia való világ 4

A bejegyzés trackback címe:

https://kreativkertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr723164341

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása