Kertügyileg műveletlen koromban azt gondoltam, ez a növény egy és ugyanaz az árnyékliliommal, és ezt a téves feltevést meg is erősítette az a körülmény, hogy rákvirágocskáim tök örültek, mikor teraszoztattam őket nyárszámra.Eleinte még szerettem is őket, aztán amikor már…

Címkék: szobanövény kertészkedés négy fal között rákvirág

Folytatva a barátságos túlélőtábor kiépítését, feltétlenül szerezzünk be egy végre nem retro szobanövényt, az agglegénypálmát! Emlékezetem szerint a 2000-es évek elején kezdett divatba jönni, és manapság minden növénybölcsiben (virágbolt) találni belőlük.Afrikai, mint…

Címkék: szobanövény kertészkedés négy fal között agglegénypálma

Újabb survivor! Kezdőknek abszolút ajánlott, a levelek fénye igazán különleges, és a virágzata imádnivaló. Ráadásul hónapokon keresztül gyönyörködhetünk benne. Én örököltem egy lakásba való beköltözéskor kettőt is (sajnos nem két lakásba való beköltözéskor egyet),…

Címkék: szobanövény kertészkedés négy fal között viaszvirág

Újabb elnyűhetetlen csoda, gyakorlatilag homokban is növekszik, és igen, ez is retro, kevés alsó tagozatos osztályban nem volt. A sarjakkal rendkívül könnyen szaporítható, tehát lehet belőle egész ültetvényünk is, bármelyik vidéki nagymamánál van belőle, szerezzünk! A…

Címkék: szobanövény zöldike kertészkedés négy fal között

Induló sorozatomban a szobanövények világába szeretném kalauzolni a kedves olvasókat, tekintettel arra, hogy1. szobája mindenkinek van (felteszem, hajléktalan olvasó nemigen akad...),2. odakint egyre kevesebb az esély és a kedv az örömöt okozó kertészkedésre,3. növényket…

Címkék: szobanövény anyósnyelv kertészkedés négy fal között

süti beállítások módosítása