A hétvégén kis hazánk szerintem cakk und púder elutazott nyaralni. Mármint én ezt úgy képzelem, hogy országunk kiemelkedett a térképből, szépen elhagytuk a Kárpát-medencét, Hegyeshalmot leszúrtuk a Szaharában - mondjuk balról a harmadik homokrakás mögött - a többit melléegyengettük, és ezzel az akcióval éghajlatunkat egy arra járó Cséndzsmáni, cséndzsklájmit feliratú pólót viselő sivatagi rókánál trópusi szavannai éghajlatra váltottuk be.

 

Igenigenigen, felforrt az agyvizem.

 

A kánikula a kertésznek nagyon lehangoló. A smaragzöld fű azonnal kikopik a medence alatt, egynémely fa minden arra járó lénynek mutogatni kezdi lombhullató jellegét, a tipegőjárda égeti a talpad, le kell mondani a bográcsozást, persze csak ha nem saját magunkat akarjuk elfogyasztani sütve, ecetes dinnyével, de a legszörnyűbb az egészben, hogy kilépsz, és ezt látod...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A petrezselyem kár hogy már mennybéli húslevesek tetején úszik, jó fej lehetett, ahogy így kiájult a dézsából - szerintem igazi egyéniségre vall. A többiért is nagy kár lenne, reggel és este is locsolok, remélem magukhoz térnek.

 

A legrosszabb amit tehetünk,

- a pánikba esés, ennélfogva

- azonnali extra táp (nem éhes, szomjas!!),

- a napon is öntözöm, mert szomjas hozzáállás (szétégnek a levelek),

- átültetem árnyékosabb helyre ötlet megvalósítása (addigra már csak temetni fogsz).

Merthogy elég egy növénynek egyszerre egy sokkoló dologgal megküzdenie, ha még ezen felül is történik vele valami, szinte biztosan nem éli túl. Szóval csak mindent szépen, rendesen, mint eddig. Ja, öntözni lehet naponta kétszer, imádkozni akár háromszor is!