Ahogy mennek az évek, jó esetben egyre elfogadóbban vagyunk a világgal kapcsolatban. Legyen szó a tisztelt kollégák kollektív barkácsolásáról (fúrás, faragás, stb.), vagy az élővilág olyan teremtményeiről, akiket nemhogy nem szerettünk eddig, hanem egyenesen ki nem állhattuk őket. Szerintem említettem már, de ha nem: én a huszas éveim végére olyan szinten lettem elvárosiasodott, hogy a lakásba bemászó, repülő, nagyjából nagyítóval sem látható többlábúaktól frankó szőke nős sikítófrászokat kaptam.
Ma örülök minden felfedezésnek, ami guggolva, térdelve földtúrás közben ér, mert pl. undi a cserebogár-pajor, és zabálja a gyökeret, tehát hess, de örülök, hogy kiforgatom a földből és átdobom a kerítésen - nyugi, nincs ott szomszéd, de le kéne lassan szokni, ha egyszercsak lesz, nem tom' mit fog szólni, ha megküldöm egyszer azzal, amit épp kibányászok - mert tudom, néhány madárnak éppen megterítettem.
A kerttulajdonosok idővel eljutnak oda, hogy nem csupán esztétikai kívánalmak szerint alakítják ki kertjüket, hanem elkezdik szép apránként bevonni a Többieket a kerti munkába. Legyen giliszta, hogy szállítsa a humuszt, legyen katica, egye a tetüt, legyen pillangó - igen, bocs így hernyó is - és még sok repülő rovar, aki porozporozporoz, és legyenek madarak, akik eltüntetik a nem kívánatos betolakodókat - hajtáshervasztó bogár pl.
Ha azt szeretnénk, hogy kertünk igazi Paradicsommá változzon, fogadjunk be egyéb teremtményeket is, amelyek nem a hatodik napon lettek kitalálva. Hogy hogyan hasonlítson kertünk leginkább egy spontán természetrészletre?
1. Legyen sok magas növésű virágzó növényünk, évelők és egynyáriak egyaránt!
2. Legyenek fűféléink, imádni fognak csúszdázni rajta a katicák!
