De minek?! - merül fel a kérdés...
Pl. ha rotyog a kertben a halászlé, és a sok felnőtt megpihenne kicsit, vagy csak értően nézné a főszakácsot, csupán egy irányító személyzet kell, és a gyerekek elvannak hosszan, békében (békében = csak tíz-, és nem ötpercenként van vita valami rém jelentős dolog felett).
Először is el kell kergetni őket néhány talicskányi kiszáradt gyomnövényért. Fél óra relax.
Aztán megfőzni a szakácsot, hogy még léccci a madárijesztő testét is csavarozza össze a faházban talált lomi lécekből, és rögzítse a kiszemelt helyen, úgyis alig van dolga. :)
Nos, így kissé bizarr a látvány, de ez az állapot nem tart sokáig. Most kell egy leselejtezett harisnya szára, amit felkötünk hónaljnál, ez megtartja nekünk a karokhoz szükséges szénát.
Utána bizony fell kell kötni a gatyát! :) A nadrág egyik szárán át kell húzni a karót, a másik csak úgy leng. A spárgát befűztük, mint egy övet, és az egészet felkötöttük hónaljnál.
Ezt követően jött a nadrág kitömése, majd alul összekötözése úgy, hogy kevés széna kilógjon a szárból.
És akkor a fej. Kiselejtezett lepedőből kör, vagy négyzet alapot vágunk, a közepére golyót "gyúrunk" a szénából, szalbából. Alul összekötjük, de ne túl szorosan, rá kell tudnunk húzni a karóra. A nyakára még egy sál is futotta a fej anyagából (színes kendővel pepecebb a látvány).
Felöltöztettük, kapott szép inget, és tömést a mellkasába, aztán megkötöttük a kezeinél is, ahogy a lábnál csináltuk.
És akkor nekiláthatunk az arcának. A felhasznált anyagokat, a kívánatos részeket (a miénknek nincs orra pl.) mind csupán a kedvünk, fantáziánk, és a rongyosdobozunk tartalma határozza meg. Nem volt senkinek leselejtezhető kalapja, így egy régi föggönymaradékból csináltam egy fejhez hasonló szerkezetet, amit ráöltögettem a fejre. Alá nagyon fontos frizkót csinálni a megmaradt szénából. :)
Szóval így lett nekünk egy ilyen fura testarányú kis madárijesztőnk (hosszúgatya kellett volna...), ami talán kicsit savanyú, egy kicsit sem sárga, de mindenképpen a miénk! Próbáljátok ki! Piciben még teraszon is el tudom képzelni kiselejtezett gyerekruhákból. Szénát bezacskózva állatboltokban lehet kapni (nyuszikhoz, rágcsálókhoz), elég ha a karnál, lábnál az lóg ki, a tömést rongyokkal is meg lehet oldani. Helló ősz!