Hétköznaponként sajnos kb. így néz ki. Na jó, söprés utáni levélkupac nélkül.

Általában semminek sem tudunk az utóéletéről. Létrejönnek fantasztikus dolgok, készülnek nyálcsorgató fotók, és jóóól benne maradunk az elégedettségben/irigységben - ugye attól függ, melyik oldalon állunk. Hát én lerántom a leplet, szó szerint is sajnos.

A zárt, sötét, hűvös sarkokat nem csupán az emberek keresik a kánikulában, hanem a pókok is. Nem vagyok már pesti lány, nem arról van szó, hogy kényelmesen ücsörögve, kávét szürcsölgetve meglátok egy pókot és sikítva elrohanok, de az hogy gyakorlatilag minden mozdulatra, huzatigazításra előbújik valahonnan egy nagyobb példány, az nagyon undi tud lenni.

Vannak aztán direkt ide szaporodók, talán sáska? Két pici világoszöld csíkszerű izé volt benne. Mondjuk le a kalappal, igazán arabos ez a kis szaporítóköcsög...

A puha, kényelmes fekhelyet pedig a macskák is szeretik. Azok a macskák, akik szőrösek. Azok a szőrös macskák, akik mezőn járnak, és szőrt, és mezőn összegyűjtött növényrészecskéket hagynak maguk után. Ne akarjatok fotót!

A dekorcuccokat eleve úgy terveztem, hogy elpakolom majd, a szél nagyon tud itt fújni a beépítetlen mező miatt, így a hangulati elemek újságpapírba csomagolva várnak a sorukra a nagy ládában.

A délután kiheverek egy kávéval-idea szertefoszlott, még szerencse, hogy életemben nem hevertem ki egy kávéval sehova, mert ha ilyesmi eszembe jut, már dugom is be a vasalót, vagy készítem a felmosóvödröt - nem fér bele nekem a here-vere. De ez akkor sem jó így.

Mindezek miatt folyamatosan biokillezés van, huzatmosás volt, és most szinte minden a ládában várja a következő fellépést. Mert ilyenfajta előkészületekkel talán egy-egy estére azért hagy minket is szórakozni az élővilág...