A Föld napján szoros kapcsolatot ápoltam a földdel :). A szuperszép frédibéni-ágyásom talaja a már korábbi többszörös trágyázás ellenére a Góbi-sivatagra hajazott, talán ha jobban figyelek, még puputevét is láthattam volna vánszorogni itt a ház előtt...

Összeszedtem a gondosan kirakott köveket, és alaposan felástam az egészet. Majdnem egy teli zacskó (50 l-es) marhatrágyát forgattam bele, hát meg kell mondanom, nem látszik rajta. Mindegy, a mór megtette...

A kavics-sávok átrendezése amúgy is szükségessé vált, elbújt egy meglepetés árnyékliliom, ami a tavalyi mentőakció ellenére - gyökereiben legalábbis - itt maradt valahogy. Árnyékos az a szeglet, talán jó is lesz neki itt. Szóval ismételt kavicsrakás, egyengetés, gerelyézés és összetaposás után kezdődött az ültetés. Apu-féle boglárkából újítottam én is egyet, ő volt az első.

A faházban már növekedésnek indult kis magoncok tűzdelésével folytattam.

Aztán jött a magvetés. Gereblye (kis méretű ágyás még kisebb sávjában jól jött a gyerekszerszám!) hátoldalával vájatot csináltam, magban gyönyörködtem (ez itt épp a jégvirágé), sávba tettem, a kitúrt földet rásimogattam. Sóvirág helyett (nem vettem...) illatos ternyét vetettem lejárt magból. Bizakodó vagyok, az idei szarkaláb nem kelt ki, bezzeg a lejárt, az igen! A tervezett körömvirág helyére hasonlóképp került nyári viola mag.

Az ideiglenes fókuszpont egy késői készítésű hagymás dézsa. Így néz ki az egész, most jön a várakozás...